Kedvenc kuglófom

Tegnap már eléggé a kiborulás szélén voltam... pontosabban sikerült is kiborulnom a felgyűlt tanulnivalónak köszönhetően... Akárhogy ütemeztem, akárhogy ültem felette, nem úgy haladtam, ahogy szerettem volna... Emiatt egyre idegesebb lettem, emiatt egyre kevésbé haladtam, egyre jobban ideges lettem... és így tovább....

Odáig jutottam, hogy este félredobtam az egészet és kivonultam a konyhába, megsütni ezt:

Ezzel a kuglóffal régóta barátok vagyunk. Nem emlékszem biztosan, de talán első önálló sütésem eredménye volt évekkel ezelőtt... Egy magazinból írtam ki a receptet, de hogy melyikből... gőzöm sincs. Viszont még most is emlékszem első próbálkozásaim egyikére, amikor az előírt sütési időt követően kifordítottam, és az egész belseje szétfolyt a tányérban... Én szépen visszaöntöttem és sütöttem tovább ;) Finom volt :D Egyik ismerősöm meg is jegyezte: biztos ez a titka :P Emlékszem arra is, amikor - nem értve még olyannyira a hőfokokhoz - 50 celsiuson próbáltam sülésre kényszeríteni szegényt, hosszú órákon keresztül, aminek eredmény egy ragacsos félig átsült valami lett... Na aaaz nem volt finom...

 
Miközben a tésztát kavargattam azon járt az agyam, hogy talán már 4-5 éve is annak, amikor utoljára megcsináltam ezt a finomságot. Igazából nincs benne semmi extra, de kíváncsi voltam, hogy vajon mennyit változtat rajta az azóta gyűlt (és véleményem szerint még mindig csak gyerek - najó tini - cipőben járó) tapasztalatom.

Kicsit izgultam is, hiszen mindig sikereket könyvelhettem el, amikor éppen aktuális lakótársainkkal kóstoltattam, és reméltem, hogy ízlésem változása (amiről külön bejegyzést írhatnék) miatt nem fogok csalódni...

Nos, a végeredmény happy end... Szerintem szebb lett mint valaha, és ugyanolyan finom, mint amire emlékeztem ;) És neki köszönhetően ma újult erővel ülhettem ismét a könyvek között :)

Hozzávalók: 4 tojás, 25 dkg porcukor, 1 dl olaj, 1 dl tej, 20 dkg liszt, 1-2 ek. cukrozatlan kakaópor, 1 cs. sütőpor, porcukor, csokoládé a díszítéshez.

Elkészítés:

A tojásokat szétválasztjuk. A sárgáját kikeverjük a porcukorral, majd hozzáadjuk a tejet és az olajat. A fehérjét habbá verjük, egy külön tálban pedig összekeverjük a lisztet és a sütőport. A cukros keverékhez fokozatosan hozzáadjuk a lisztet, majd beleforgatjuk a tojásfehérjét.

Vajjal kikent, lisztezett formába töltjük a massza 2/3-át. A maradékba belekeverjük a kakaóport, majd ezt belecsurgatjuk a formába.

175 fokra előmelegített sütőben kb. 50 percig sütjük. Közben érdemes figyelni rá, ha pirul befedni alufóliával, nehogy megégjen. Amikor elkezd nagyon emelkedni a teteje, célszerű megszúrni kicsit, hogy ne repedjen ki. Ha kész, kicsit hűlni hagyjuk, majd kifordítjuk a formából.

Amikor teljesen kihűlt megszórjuk porcukorral, olvasztott csokit csurgatunk rá, de akár bevonható teljesen  csokival is (megvallom, nekem már így is túl édes volt, úgyhogy legközelebb marad a la natur ;))

Asztalt paradicsomos, diós ricottával töltött csirkecombok

 

Talán van egy éve is annak, hogy ezt a receptet kinéztem magamnak, de valahogy soha nem adódott alkalom rá, hogy elkészítsem. Ennek talán legfőbb oka, hogy férjecském közel sem volt annyira lelkes a hozzávalók hallatán, mint én, így aztán szegényke mindig a lista végére került... Most viszont, hogy egyedül - pontosabban jogszabályaimmal - tengetem napjaim, és enyhén szólva kezdtem befordulni, gondoltam jót tesz egy kis főzöcske, és mivel sonka és aszalt paradicsom is volt itthon, ráadásul kevéske dió is maradt a legutóbbi salátámból, gondoltam eljött az ideje a megvalósításnak ;)

 

A csirkecombokat sózzuk, borsozzuk, majd amíg állni hagyjuk őket elkészítjük a tölteléket. Ehhez néhány asztalt paradicsom, dió, bazsalikum és ricotta szükséges. A combokat töltés után pármai híján serrano sonkába tekertem. Amíg a krémet készítjük a sütőt is elő lehet melegíteni, így mire összeállnak a combok, már mehetnek is a sütőbe. A tálba még néhány paradicsomot, és kevés krumplit is raktam.

A végeredmény nem pont olyan volt, mint amire számítottam, legintenzívebben az asztal paradicsom fűszeres ízét lehetett érezni, a dió - amire én inkább kíváncsi voltam - csak az állagán volt érezhető. 

 

A recept viszont összességében nekem bejött, úgyhogy szerintem érdemes kipróbálni. Ráadásul külön bónuszt érdemel, hogy az előkészítés talán 15-20 percet vett igénybe, így aztán mosogatással, sütőbe rakással, kivétellel, tálalással együtt is legfeljebb fél órát vett el a tanulásra szánt időmből :) 

Sajnos kicsit több időm telt a fényképezéssel (és közel sem sikerült olyan képet csinálnom, amit gépcsekém debütálására szánnék...). A jól bevált fotómasinánk ugyanis épp Indiában örökít meg élményeket, így kénytelen voltam az alig két hete megkapott - és azóta tanulás miatt kb. kézbe sem vett - tükörreflexes csodát tesztelgetni... Remélem később szebb képekkel szolgálhatok bizonyítandó, hogy megérdemeltem az ajándékot ;)

A pontos recept a spooon oldalán található.

Ladureé-túra

Mivel még mindig tanulással és nem főzöcskézéssel telnek napjaim, így újfent nosztalgiázós képekkel tudok szolgálni. Mivel most épp macaron-lázban égek ( olyannyira, hogy pár napja jelentkezem egy macaron készítő tanfolyamra is... :D ), ezért arra gondoltam, hogy elmesélem párizsi macaron beszerző körutamat. 

Anno leírtam, hogy mennyire régi vágyam volt Párizsba menni, és hogy milyen benyomást tett rám a város az ott töltött idő alatt. Nos, akkor arról nem sokat írtam, hogy továbbindulásunk napján egyedül vágtam neki a nagyvárosnak. Reggel ugyanis felkerekedtem, hogy beszerezzek néhány macaront, ezzel is bővítve a túránkon átélt gasztro-élmények számát.

Előző nap is tervbe volt ez véve, de sajnos a várttal ellentétben sehol nem botlottunk cukrászdába, vagy macaron árusba :) Így aztán interneten néztem utána, honnan tudnék viszonylag kevés utazgatással beszerezni néhányat. Választásom a híres Ladureé-ra esett (ha már lúd legyen kövér alapon...). 

Sajnos az út közel sem volt olyan gyors mint terveztem, ugyanis hétvégével ellentétben óriási tömeg sorakozott a metrónál, így volt, hogy csak második járatra bírtam beszuszakolni magamat. A nagy utazóközönség miatt pedig eleve lassabban is haladtak a járművek... Alig vártam, hogy megérkezzek, mert bizony elég rendesen tapasztalhattam a franciák parfümjeit is a tömegnyomorban, amitől (vagy a levegőtlenségtől) a fejem is megfájdult. Nézve a pozitív oldalát: legalább a hétköznapi párizsi létbe is beleszippanthattam...szó szerint :S

Újfent a Diadalívnél kellett felszínre jönnöm, és bizony sajnálkoztam is, hogy aznap nincs időm a Champs Elysées-en sétálgatni, ugyanis - az előző nappal ellentétben - csodás napsütés fogadott. 

Én viszont célirányos voltam és kapkodtam a lábaimat, úgyhogy pár perc múlva meg is érkeztem.

Sajnos csalódást kell okoznom, ugyanis bent nem készítettem képeket. Ennek oka, hogy az időm azzal ment el, hogy megpróbáljam megértetni magam a francia nyelven beszélő eladóhölggyel :S Ez egyébként egész franciaországi tartózkodásunkon problémákat okozott, ugyanis nem igazán akaródzott senkinek az angol nyelv megértése (ellentétben a németekkel, pedig úgy tudtam ők aztán teljesen elzárkóznak ettől a nyelvtől). Máskor viszont ott volt Atti és az alapfokú nyelvtudása, most viszont mindent megtudtam az eladótól (pl. hogy orosz származású), csak azt nem, amit akartam :) 

Így aztán szín alapján válogattam, illetve volt olyan íz, amit franciául is megértettem (pl a citrom). Volt is később meglepetés, amikor az epresnek hitt macaron málna, a pisztáciásnak gondolt zöldalma ízt adott ;)

Egyébként a hely szellemét teljesen átadja a honlap: egy kis ajándékdobozban éreztem magam, telis-tele finoman kidolgozott díszekkel, bútorokkal, tökéletesnek tűnő cukrászsüteményekkel, croissantokkal, és persze macaronokkal, nameg az elvitelükre szánt szépséges dobozokkal. Sajnos a költségvetésből csak néhány darabra futotta, így aztán irigykedve néztem az előttem álló hölgyet, aki két dobozt pakoltatott tele összesen kb 80-100 (!) macaronnal...

Kilépve még szakítottam kis időt a kirakatokra is ...

 

...aztán sajnos ismét metróra kellett szállni és pár óra múlva már egy dugóban ülhettünk útban a Burgundiai borvidék felé... ;)

Nosztalgiázás

Pár héttel ezelőtt gyönyörű hangulatképeket nézegethettem Reni blogján, amik rögtön felidézték bennem nyári EU körutunkat, ugyanis sok hasonló fotót találtam a bejegyzésben, mint amilyeneket én is készítettem, vagy legalábbis próbáltam készíteni nyaralásunkon. 

Most, hogy napjaim nagyrészt tanulással telnek, és szakácskönyvek helyett a jogszabályokat bújom, kis kikapcsolódásként elővettem a képeinket. Annyira hihetetlen, hogy az élményeket mindössze két-három hónapja éltük át... A dolgos hétköznapok bizony sokkal távolabbivá változtatták őket. Ráadásul a blog gasztrová tételével az akkor írt bejegyzések is törlésre kerültek, így aztán a polcokon található egy-két apróságon kívül semmi nem emlékeztet a kirándulásra.

Ezért úgy gondoltam, néhány képet visszatöltök ide, ezúttal kicsit más szempontból nézve őket. Kirándulásunk alatt ugyanis ismerkedtünk az adott országok látványosságaival, templomaival, közlekedésével, embereivel, de nem utolsósorban igyekeztünk a helyi finomságokat is tesztelni. Így aztán ittunk cseh söröket Prágában, ettünk kolbászkákat Berlinben, kóstoltuk a füves-sütit a holland fővárosban... De legnagyobb élményt számomra a holland kisvárosok sajtjai és az ott látott tehenes-szélmalmos-zöld füves tájak; a belga csokik; Párizs és a Burgundiai borvidék, valamint - milánói pizzázás és Sirmione fagylaltjai után - Trieszt tengerpartja jelentett.

Amszterdam:

Monnikedam:

 

Alkmaar:

Folyt.köv a belga, francia és olasz régióval...

Juszt is hozzászólok!

Ma akadt meg a szemem az egyik általam követett blog pár nappal ezelőtti bejegyzésén. 

Engem is sokszor "megvisel", hogy hiába a sok látogató, nem érkezik blogomra semmilyen észrevétel... Én a - talán túl sokat is - kommentelő fajtába tartozom, így mindig szomorúan állapítom meg a nap végén, hogy nem növekedett a megjegyzések száma... Pedig szerintem egyetértünk abban, hogy jól esik az elismerés, és persze hasznos a negatív kritika, vagy észrevétel is. Úgyhogy a "Juszt is hozzászólok" mozgalomhoz csatlakozva buzdítok minden kedves látogatót arra, hogy hagyjon magáról maradandóbban a statisztikai adataim számnövekedésén túl egy-egy megjegyzés hozzáadásával ;)

Ha tetszik a mozgalom, akkor fog a képet, és írj te is bejegyzést róla ;) De csak miután hozzászóltál ehhez :P

Macaronizmus

Vicces, hogy pár hete arról áradoztam mennyire visszafogom majd a sütisütést, és áttérek a főzésre... Az is vicces, hogy előző bejegyzésemben arról regéltem mennyire nem fogok egy sütit kétszer megsütni... Namost: mit lehet tenni, ha most - pár hónappal ezelőtti lekvárfőzésem után - a macaronokra kattantam rá?? És különben is: mennyire számít ugyanolyannak, ha egy teljesen más ízkombinációt tesztelek? :) És bűn-e, ha ezúttal azért ragadtam fakanalat, hogy tegnap szülinapját ünneplő, és egyben ma tanulásomat segítő barátnőmet meglepjem? ;)

Legutóbb én segítettem őt a tanulásban, akkor nagyon agyalni nem volt időm, így Stahl Judit kókuszos minimuffinjaival tettem eleget korábbi "valami kókuszosat" kérésének. Ezúttal kakaós-kókuszos macaronok születtek, saját ötletem (és Reni alapreceptje) szerint ;) 

 

Nos, Edi, remélem még nem untál rá a kókuszra... :P

Hozzávalók kb 15-20 db kókuszos-csokis macaronhoz:

A habcsókhoz: 140 g mandulaliszt, 100 g pihentetett tojásfehérje, 200 g porcukor, 20 g kristálycukor, 10 g cukrozatlan kakaópor

A krémhez: 100 ml habtejszín, 100 ml kókusztej, 3-4 ek. kókuszreszelék, 1 ek. kókuszszirup, 1 ek. vaj, 100 g fehércsokoládé

Először a krémet készítettem el, sajnos a folyamat elején, így csak kb 1,5 órát volt a hűtőben. Ha esetleg újra készíteném, akkor már előző nap, vagy legalább órákkal korábban nekilátnék, hogy legyen ideje lehűlni, megdermedni. Először gőz fölött olvasztottam a csokit, illetve ezzel párhuzamosan összekevertem a kókusztejet a tejszínnel, és a keveréket forráspontig melegítettem. Ezt követően ráöntöttem a félig-meddig megolvadt csokira, és addig kutyultam, amíg a csoki teljesen el nem olvadt, és egy sűrű, csomómentes massza nem keletkezett. Hozzáadtam a kókuszszirupot, de ez elhagyható, majd belekevertem 3-4 ek. kókuszreszeléket, de ez is módosítható ízlés szerint. Lehűtöttem, majd hűtőbe raktam.

A habcsókokat ugyanúgy csináltam, mint legutóbb, azzal a különbséggel, hogy ezúttal a tojásfehérjéhez - a felverés után - adtam még kakaóport is (kurkuma helyett). A végeredmény ismeretében, következő alkalommal még több kakaót adnék hozzá, mert ennél sötétebb barna színre vágytam. Miután megsültek, kiszedtem őket a tepsiből, és megkentem őket a kókuszos krémmel. Már frissen is finom volt - bár kissé ragacsos -, de igazán jó íze az éjszakai hűtős pihenés után lett.

Süti-meeting

Nincs mese, ma megállapítottam, hogy nem szabad ugyanazt a süteményt több alkalommal megsütnöm... Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem mindig az első sikerül jól, minden későbbi alkalom - ha nem is ehetetlen :) - kevésbé finom, kevésbé szép. Pedig azt gondolnám, hogy a tapasztalat és a gyakorlat eredményeként egyre ízletesebb, és tökéletesebb finomságoknak kellene kikerülniük a kezem közül. 

A linzert, islert és Nérót bő fél éve készítettem először, egy nem túl vidám alkalomra... Akkor két éjszakán át gyártottam őket, és így is épphogy elegendő volt a családnak, arra pedig esélyem sem volt, hogy fényképeket készítgessek (csak kutyafuttában egyet kettőt a mobilommal...). Igaz, apukám kijelentése, pontosabban kétkedése ( "Komolyan nem T*scoból, vagy S*arból vetted???") eddigi egyik legnagyobb bók volt a főztömre :) Azóta többször terveztem, hogy újragyártom ezeket a finom falatokat úgy, hogy méltóképp meg is örökítsem őket.

Párom cégénél szokás hetente (?) ún. süti-meetinget tartani, ahova a résztvevők felváltva szolgáltatják a süteményeket. Gondoltam ha már meeting, akkor meetingeljenek újra a sütikék is, úgyhogy újra előkaptam a recepteket. Vágyaim sajnos csak félig-meddig teljesültek: egyrészt - minden igyekezetem ellenére - valahogy nem lettek olyan szépek, és az ízük is másabb (pedig ezúttal a lekvár is saját gyártmány bennük...); másrészt a fotózásra ezúttal sem voltak kedvezőbb lehetőségek... 

Talán majd legközelebb... Ha lesz egyáltalán legközelebb :) Hiszen sütirecept annyi, mint a tenger, miért is kellene bármelyiket ismételnem ;)